A várandósság ideje alatt igen fontos a testmozgás, melynek egyik legjobb, minden testrészt átmozgató formája az úszás. Azonban egynéhány lényeges, fürdéssel, úszással kapcsolatos szabályt érdemes betartani. A korai terhességi időszakban a keringés, a vérnyomás minden előzmény nélkül hirtelen változhat, gyakoriak a vérnyomáseséssel összefüggő átmeneti gyengeségek, rosszullétek vagy ájulásszerű érzések, ezért ilyenkor a még jó úszók is csak felügyelettel látogassák az uszodát.
A túlzottan meleg fürdő-, illetve termálvíz fokozhatja a keringési zavarok kialakulását, és főként a kisterhességi korban – alhasi vérbőséget okozva – növelheti a vetélés veszélyét. A viselősség későbbi szakaszában ez a kockázat csökken, de azon kismamáknak, akiknek ultrahanggal igazolták a méhlepény-tapadási rendellenességét, kerülniük kell a meleg vizű fürdőket.
A pihenni vágyó állapotosok a gyógyszálló kiválasztásakor érdeklődjenek az ott lévő gyógyvizek összetételéről, és kizárólag abban az esetben vegyék igénybe, ha biztosan mentesek azoktól az anyagoktól, amelyek ártalmasak a fejlődő magzatra. És akkor se fürödjenek, ha azon a helyen a 14 éven aluli gyermekek fürdését is tiltják. Az úszásra, illetve a pihenésre használt fürdővíz hőmérséklete soha ne haladja meg a 27-28 Celsius-fokot. A terhesek tehát a szabályok betartása mellett nyugodtan úszhatnak, hiszen a sport, a rendszeres testmozgás hozzásegít a szüléskor jelentős szerepet játszó izmok karbantartásához, emellett pedig megóvja a kismamát a túlzott súlygyarapodástól.
Útmutató a fogamzás pillanatától a szülésig. A Terhesség és szülés című könyvben minden szükséges, hasznos ismeretet megtalálsz: – a terhesség trimesztereiről, a vizsgálatokról és a tesztekről, terhesség során előforduló gyakori panaszokról, valamint a figyelmezető jelekről – a rendszeres mozgás és a minőségi táplálkozás fontosságáról, arról, amit csak módjával tehet meg, vagy jobb elkerülni – arról, hogyan készülj a szülésre a relaxációs és a vizualizációs technikákat alkalmazva, illetve, hogy milyen fontos felírni a szüléssel kapcsolatos kívánságaid – a szülés módozatairól, továbbá a szülés szakaszainak egyes lépéseiről – a gyermek születése utáni első 24 óráról.
Most -5% kedvezménnyel megvásárolhatod! Kattints a könyvre!

2012. január 3. kedd, 10:25
Én a magam részéről nem értek egyet azzal, hogy egy terhes kismama fürdőbe menjen. Én nem hiszem, hogy pl. az uszoda klóros vize és a sok baktérium jó hatással van a terhességre. Bármilyen gombás fertőzést és egyéb dolgokat össze lehet szedni a fürdőkben. Szerintem ki lehet bírni ezt a kilenc hónapot pancsolás nélkül is.
Enikő