Babasdolgok.com

Terhesség, Babaápolás, Gyermeknevelés, Gyermekasztrológia

szobatisztaság
szobatisztaság

Szobatisztaság és óvoda

| Nincs hozzászólás

A szobatisztaság, ha engedjük, hogy a gyermek megtapasztalja a folyamatot, vagyis engedjük, hogy saját ütemében haladjon, gyorsan, két-három hét alatt kialakul. Legjobb módszer, ha levesszük a pelenkát és már nem is adjuk vissza, először természetesen nappalra, majd a délutáni alvásnál, legvégül éjszaka sem használjuk. Eleinte előfordulnak ügyetlenkedések, kisebb balesetek, de napról napra javul a helyzet. A gyerekek érzékelik a szülői elvárást, optimális esetben ennek meg is akarnak felelni, így aztán gyorsan megtanulják, hogy hova lehet, hova kell pisilni, rövid idő alatt képessé is válnak arra, hogy visszatartsák a pisit addig, amíg megfelelő helyre érnek, vagyis szobatiszták lesznek.

Az előforduló bepisilésekkel, bekakilásokkal legyünk türelmesek, mert nem egyszerű, amit meg kell tanulniuk a gyerekeknek. Egy feltétlen reflexnek (akkor pisil, amikor az inger jelentkezik) kell leépülnie, átalakulnia feltételes reflexé, ki kell alakulnia a magasabb idegi szabályozásnak, s ez nem megy zökkenők nélkül. Vannak, akik a pisiléssel küzdenek, vannak akik a kakilással boldogulnak nehezebben. Ha türelmesek és megértőek vagyunk, következetesek abban, hogy nem adjuk vissza a pelenkát, ha már egyszer levettük, akkor a siker nem marad el. Tapasztalni fogjuk, hogy már a délutáni alvás alatt is száraz marad a pelus, két-három hónap múlva már éjszakára sem szükséges a pelenka. Bármennyire is kényelmesek a pelusok, a gyerekek rövid időn belül hozzászoknak a bugyihoz, és már nem is nagyon akarják, hogy felkerüljön rájuk a pelus. Vannak kicsik, akik nem is használják a pelust akkor sem, ha rajtuk van, már nem akarnak belepisilni.

Bízzunk meg gyermekünkben, segítsük azzal, hogy olyan útitervet készítünk, ami lehetővé teszi az időnkénti megállást. A nyugodt biztatás segíti a kicsit, hogy kibírja, amíg leszállunk a metróról vagy a buszról, s találunk egy olyan helyet, ahol nyugodtan pisilhet. A szülő nyugalma, biztatása, türelme, megértése a legjobb segítség a gyereknek. A balesetektől sem kell kétségbe esni, inkább számítani kell rájuk, s ha bekövetkeznek, gyorsan orvosolni kell a bajt. Egyre ritkábban fordul majd elő, hogy szükség lenne az „elsősegély csomagra”.

Szobatisztaság és óvoda

A nappali szobatisztaságnak – az előbbieket figyelembe véve – hároméves korra már ki kellene alakulnia. Bár nincs törvényi szabályozás arra, hogy csak szobatiszta gyerekeket lehet az oviba felvenni, tudni kell, hogy az óvoda sem személyi sem tárgyi feltételeiben nincs felkészülve a pelenkásokra. Az óvoda elvár egy bizonyos önállóságot, amit a gyereknek az első három évben kell elérnie, ilyen az önálló evés, az önálló öltözködés és a szobatisztaság.

A délutáni alvásnál előforduló balesetekkel az óvodák általában nagyon toleránsak. Egy-egy ilyen alkalmi bepisilés is jelzés: nyugtalanabb a gyerek, nagyon fáradt, esetleg beteg lesz. A sorozatos, hosszabb időn át (2-3 hét, hetente 3-4 alkalom) előforduló bepisilést érdemes komolyan venni, üzenet, amire figyelni kell. Konzultáljanak az óvónőkkel, a gyerekorvossal, esetleg egy pszichológussal. Sok esetben egy-egy tanácsadási alkalom segíthet a problémák felderítésében, azok jobb megértésében. Ugyancsak érdemes szakemberhez fordulni, ha három évesen még nem sikerült szobatisztává válnia a kicsinek.

A támogató, elfogadó családi környezetben könnyen és időben szobatisztává válnak a gyerekek. Biztatni, bátorítani kell őket, egyre több elvárást támasztani velük szemben s ezzel párhuzamosan egyre több önállóságot biztosítani számukra.

S végül még valami: a szobatisztaság kialakulásának szinte spontán folyamatát megakaszthatja, visszafordíthatja a szülői tétovázás, szorongás, ami legtöbbször a kapkodásban, következetlenségben nyilvánul meg. Ne csak a gyermekükben, önmagukban is bízzanak!

(forrás: koloknet.hu)

Ajánlott cikkek:

  1. Szobatisztaság – Várjuk ki még megérik rá!

Ide kérjük a választ!

Kötelező megadni *

*